1978. május 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
237
; ^ ]- 18 IV. Összefoglaló megállapitások, javaslatok. 1./ Megállapítható, ho^pr a közlekedési és a közmű területek megfelelő távlati ée ötéves koncepcióval valamint tervvel rendelkezik. Ennek megfelelően a két szakterület koordinált és kellően előkészített módon tud dolgozni. 2./ A kimunkált 199o-ig szóló és az erre épülő V. valamint VI.ötéves tervek az igényeknek megfelelnek. A tervek realizálása azonban az 198o-as években csak a szintentartást biztosítják, azzal hogy több területen - elsősorban pénzügyi okok miatt - visszaeséssel kell majd számolni. 3./ Megállapítható, hogy az elmúlt lo évben - elsősorban a kedvező lehetőségek miatt - [Budapest közúti hálózata rendkivül nagyot fejlődött. Figyelemmel az ismert tervekre a következő időszakban várhatóan kedvezőtlen megtorpanás I fog bekövetkezni a fejlesztések és a fenntartások területén. Ezt célszerű volna elkerülni, megelőzni. 4./ Rögzíthető, hogy a koncepcionális és tervezői háttér meg- ( v nyugtató. Hangsúlyozni kell, [hogy a volumen és szinvonal növekedést e területeken is követni kell. Ez azonban realizálható. 5./ Egyik legnagyobb gond a pénzügyi lehetőségek szűkös volta miatt jelentkezik. ........... v a./ A fővárosi úthálózat megfelelő állapotban való tartása elsődleges cél. b./ A forgalomnövekedés nem haladhatja meg az úthálózat fejlesztését. c./ A lakásépítéseket követni kell utak és parkolók épité- sével. d./ A forgalombiztonság növelését /három naponta két halott/ maximálisan előtérbe kell helyezni. í. 6./ Nagy gondot okoz az állandósult kivitelezői kapacitáshiány, mely a legnagyobb gondot a közműépítés tekintetében jelen- ti: a./ Bővíteni kell a fővárosi kapacitásokat; „- útkarbantartás és fenntartás tekintetében elsősorban a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat, de a kerületi útkarbantartó részlegek keretein belül, mig a- vágány karbantartás és fenntartás tekintetében a Budapesti Közlekedési Vállalatnál. Nagypaneles vágányfejlesztés tekintetében is a BKV-ra kell alapozni. Erre vonatkozó részletezést a 11.sz. mellékletben adjuk. :ff 23 i l