1978. május 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
160
rr“ ' ;- 37 tödik ötéves terv tartalmaz. I Két vállalatnál láttunk súlyos problémát: a délpestinél és az észak-pestinél. A következő időszakban ezek az eredmények nyilván még változni fognak, és ennek ismeretében el fogunk követni mindent - és a vállalatok is ebben az irányban tevékenykednek -, hogy az eredmény a jelenleginél lényegesen jobb legyen. Elnök: Javaslom a tisztelt Végrehajtó Bizottságnak, hogy a jelentést fogadja el. Azzal egyetértek, hogy még határozatot sem kell hozni. A soros igazgatói értekezleten erről is fogunk szólni. Egy dolgot tudomásul kell vennünk. Az emberek szeretnek kulturáltan enni és inni, de van egy réteg, amely szeret disznómódon inni, és ez nem kevés. A múltkoriban tájékoztattam tisztségviselő kollégáimat arról, hogy Nagyfán nem kis pénzért hozott létre az Igazságügyi Minisztérium egy intézetet. Eddig 23 budapesti alkoholistát utaltak be oda. Ez egy 1000 fős befogadóképességű intézet. Tudjuk,hogy nem olyan egyszerű oda beutalni valakit, de azért meg kellene szívlelnünk azt, amit Molnár elvtárs és Kovács elvtárs mondott. Ezt is csinálni kell. A teraszokra vonatkozó megjegyzés jogos volt. Ezt meg fogjuk vizsgálni. Ezek szép színfoltjai a városnak. Elfogadja a Végrehajtó Bizottság? /Igen/ Köszönjük Molnár elvtárs megjelenését. A 4. napirendi pontot tárgyaljuk: A tanácsitezelésben levő lakóházak helyzete és a további feladatok /ífff fik* /(ÜLJ H '-IrÉ _____ —-------------- ■ ■ ■ "■ w- »» ®