1978. április 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

235

- 45 ­I amelyek két nagy és egyelőre megoldatlan feladat végzésére Buda­QjLcxx&jJLA­pesten alkalmasak. Az egyik az eladott közintézmény-hálózatnak a generális rekonstrukciója, a másik pedig ez a városrész-rehabili­táció. Elképzelhetetlennek tartom, hogy a meglévő szervezetekkel ezekhez az ügyekhez érdemben hozzá tudnánk fogni. Akkor is meg kellene ezt csinálni, ha ezt a eehabilitációr témát nem akarnánk most elővenni. A másik kérdés, amit megemlítené^ az az, hogy sze­rintem a döntéshez, a koncepciózus döntéshez bizonyos közgazdasá­gi számításokat is el kell végezni. Azt vitathatatlannak tartom, hogy ez egy sokkal drágább ügy, mint egy új épitkezés. Ez teljesen nyilvánvaló dolog. Tehát, ha egyszerűen annak a meggondolásnak az alapján kellene dönteni, és azt csinálni, ami gazdaságosabb, akkor biztos, hogy ezt nem lenne szabad csinálni. Mindenütt, ahol ezt csinálják, sokkal többe kerül, mintha újonnan építenék a lakáso­kat. Ki kell lazítani a területet, generál közmücserét kell végre­hajtani, a lakásokat, épületeket fel kell újítani, korszerűsíteni. Ez csak drágább lehet, mint az új épitkezés. Mégis csinálni kell, mert egyrészt ezzel megtartunk lakásokat, másrészt városesztétikai, városépítési, városszociológiai meggondolások ezt az ügyet bizto­san szükségessé teszik, de semmiképpen olyan méretekben, ahogyan ezzel a koncepció számol. Mással nem számolhat, ha azzal spámol, hogy a meglévő erőkkel kell ezt megcsinálni. Elnök : Nincs több észrevétel? /Nincs . / Tessék, Pongrácz elvtárs. Dr. Pongrácz Pál: Köszönöm, nem kívánok hoz­zászólni, egyetértek az észrevételekkel. b_---------------------0 | . I Ml' ' ’ **----Sarcai r -

Next

/
Thumbnails
Contents