1978. március 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
428
fl I fj V\| í hogy március végére. Nem tudom, megtörtént-e. Ez nagyon zavarja a gyógyító munkát. A célcsoportos beruházások több pénzbe kerülnek. Ez arra vezethetőVissza, hogy nem erősödött a szerződéses fegyelőm. 1976-hoz viszonyítva gyengült, ezzel közelitjük meg az igazságot. Az a lakás vagy intézmény, amelyet később fogunk megépíteni, sokkal többe fog kerülni, mert évről-évre ájonelés következik be és nagymértékben ki fog hatni egész tervünk teljesítésére, tehát azokra a témakörökre, amiket meghatároztunk céljaink elérése érdekében. 1 Nagyon komoly költségtöbbletet jelentenek a VB által megfigyelt beruházásoknál az űj programok készítése. A Számvizsgáló Bizottság szükségesnek tartaná, hogy a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága rendeljen el vizsgálatot abból a célból, hogy mire vezethető vissza az új program készítése, be- tartották-e a szerződéses fegyelmet vagy nem, mennyivel kell töb- bet fizetni és kinek a rovására irható. Tehát, hogy ki a felelős és ezután meg kellene tenni a szükséges intézkedéseket. Helyesnek tartanánk, ha az anyagba nem is lehet már belevenni, hogy az elkövetkezendő időben egy-két beruházásról adjanak értékelést. Hogy a Fővárosi Tanács annyiért valósi- totta-e meg, amennyit előirányzott arra, vagy pedig többe került. i 1 | I ------------------ I I I I I Jj- 28 -