1978. március 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
423
- 23 égető ügyekre fordítják, akkor ennek az irányát ki lehetne dolgozni, éa időben fel lehetne osztani a pénzt. Ezt azért is mondom, mert évekkel ezelőtt az ágazati minisztériumtól nagyon sok olyan jelzést kaptunk, hogy némely esetben olyan későn kerültek ezek az újraelosztható pénzügyi források a feladatok finanszírozásában meghatározásra, hogy már az év derekán voltunk, amikor már sem megszervezni, sem pontosítani nem lehetett kellőképpen. Ezért aztán ezek 3zétfolytak, vagy egy évvel későbbre tolódtak. Megfontolásra ajánlom tehát, hogy ennek az összegnek bizonyos hányadát nagyon fontos volna néhány ügyre kon- cnetrálni, és felosztásáról kellő mérlegelés alapján, de minél előbb dönteni, hogy ez a tervfolyamatba beépülhessen. A jelentéssel egyébként egyetértünk. Ezt a tisztelt Végrehajtó Bizottságnak megfontolásra ajánlom. P a p p Józsefné: A tanácsülések elé kerülő témák között igen nehéz lenne fontossági sorrendet megállapítani, mert a tanácsülés elé kerülő témáknak tulajdon- ^ képpen mindig megvan a kiemelt jelentőségük és funkciójuk, de azt hiszem, mégis van 2 téma, amely nagy érdeklődést vált ki a tanácstag elvtársakból. Az egyik a költségvetés tárgyalása, a másik a költségvetés végrehajtásáról adott beszámoló. Azt hiszem tehát, hogy ilyen nézőpontból nagyon jelentős napirendi pont kerül megtárgyalásra, amikor számot kell adni a tanács előtt arról, hogy mennyiben sikerült eleget tenni az erre az évre meghatározott feladatoknak a tervgazdálkodás és a költségvetési gazdálkodás területén. | . L _J ^j^**pntiKSaMP ' ~~ ff——- 1 *i *»-------