1978. március 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

164

raw - ■ ■ 1- 51 ­Elnök: Ki kór szót? , Dr. Reischl Antal: Azt hiszem, az elénk keriilt intézkedési terv igazolja azt, hogy a főosz­tály eljutott abba az állapotba, hogy az új vezetőség, amely teljesen új garnitúraként került a főosztály élére, ma már rendelkezik azokkal a tapasztalatokkal, hogy tudja, mi min­den tartozik ehhez a területhez, és ez a felmérés azt iga­zolja, hogy egy komoly önvizsgálat alapján megállapították, hogy azokról a problémákról, amelyeket mi itt csak érzékel­tünk a végrehajtó bizottsági előterjesztések és jelentések kapcsán, tud a főosztály vezetősége, és intézkedési tervé­ben ezeket ragadta meg, mint fő végrehajtandó terveket. Én tehát mindenképpen dicsérendőnek tartom a fő­osztálynak ezt a törekvését, mert azt hiszem, ez a kivezető út abból a problémából, amelybe a főosztály helyzetéből ki­folyólag jutott. Tudjuk, hogy mi okozta ezt a nehéz helyze­tet. Uj feladatokat vállalt egy olyan vezetőség, amely még nem is ismerte saját területét. k Ezért azt kérem a Végrehajtó Bizottságtól, hogy fogadja el ezt az intézkedési tervet, amelynek minden monda­ta mögött egy komoly tartalmi kérdés van, és amelyet ha si­kerül a főosztálynak végrehajtania, akkor ez a terület is megnyugtatóan rendezett lesz. Pataki Béla: Egyetértek Reischl elv­társsal. Tényleg látszik a törekvés azoknak a céloknek az elérésére, amelyek a végrehajtó bizottság ülésén kialakul­tak. Szeretnék néhány javaslatot tenni. Feltétlenül szükségesnek látom az SZMSZ módosi­^ Ím .-------------------- --------------------------- ■ — I—— ------- — I ^------------------------—------->—-p*—

Next

/
Thumbnails
Contents