1978. március 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
183
r — elnöksége megbízottéinak bevonásával - kezdeményezi és készíti elő. 39./ Az elnök, az Ügyintéző szervezet dolgozóinak munkáját közvetlenül irányítja ée gyakorolja a munkáltatói jogokat. ^ XI. Felügyelő Bizottság. 40./ Ellenőrzi a szövetség testületi szervei, ügyintéző szervezete és az irodák jogszabály- és alapszabályszerü működését, költségvetési gazdálkodását. Ellenőrzi a közös alap kezelését ós felhasználását és a szövetség ügyvitelét, továbbá a szövetség tevékenységével kapcsolatos bármely ügyet. A felügyelő bizottság elnökét ée további 4 tagját a küldöttközgyűlés a küldöttek közül titkos szavazással 5 évre választ ja* 41#/ A felügyelő bizottság tevékenységéről a küldöttközgyűlésnek évente egy alkalommal köteles beszámolni. 42./ Az állami ellenőrző szervek a szövetségnél és az irodáknál folytatott ellenőrzésében a felügyelő bizottság közreműködik. 43./ A felUgyelő bizottság a feltárt szabálytalanságot, vagy visszaélést köteles azonnal közölni a szövetség elnökével, vagy elnökségével és a megfelelő intézkedések elmulasztása esetén a küldöttközgyűlés összehívását javasolhatja. /s 44./ A felügyelő bizottság szükség szerint, de legalább negyedévenként tart ülést, összehívásáról a bizottság elnöke, - akadályoztatása esabén a bizottság más tagja - gondoskodik. Üléseiről, vizsgálataitól, fontosabb megállapításairól jegyzőkönyvet kell készítenie. Munkatervét és ügyrendjét maga állapítja meg. Yfrí----------------------------------------------------------------------------- 17 \