1978. február 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

366

» - 92 ­v és már riasztott# Elnök : Egyéb információ? /Nincs/# Én két dolgot szeretnék elmondani: Az egyik: Ma tárgyalta az ÁTB az Árpád-hid fejlesztési célját, örömmel jelenthetem, hogy a Tervbizottság elfogadta a fejlesztési célt,' és ezzel uj szakasz indul meg, egy hidfej- lesztési program szakasza. Az Árpád-hid épitése l95o-ben feje­ződött be, de elkezdődött 1936-ban. Valójában az első igazi , uj hid, amely felépül. A határidőt nem fogadták pl/ olyan döntést hoztak, hogy meg kell vizsgálni a kivitelezési határidő csökkentését és ez­zel összefüggésben vizsgálni kell a legkorszerűbb szerelési módszerek, technológia alkalmazását/ az előszerelést, az előtech­♦ nológiát/ a különböző módszereket/ esetleg annak árán is, hogy bizonyos gépi berendezések vásárlásával talán meg/ lehetne gyorsítani a hid épp építését. * A másik: Most már a vége felé közeledik a hid átópitésé­\ nek kezdésével kapcsolatos vita. Úgy tűnik/ hogy március 2o-án fi X % » kertül a hid lezárásra/ és a lezárás tart 8 hónapig'/ tehát november közepéig/ második feléig/ jó esetben 1 hónappal koráb­bi határidőig. Még inmX most sem vállalta egészen egyértelműen az építőipar a konkrét kivitelezési kezdési határidőt. Majd valamikor március második felében! - Mondották. Pullai elvtárs­% sál ma beszéltem/ egy dátumhoz le kell rögzíteni magunkat, va­lamit kell a közvéleménynek mondani. Azt nem lehet/ hogy "va­lamikor március második felében." Azt méjjinkább megértik/ hogy a befejezését nem tudjuk megmondani. 1 'te, j i F ■

Next

/
Thumbnails
Contents