1978. január 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
286
Végül azt hiszem, hogy a vállalatok együttműködésének szerjjüzése is olyan természetű feladat, amelyet a közeljövőben erősíteni kell. Ha igaz az, hogy az építésügyi ágazatban több vállalat már együttesen hozott létre munkásszállást, akkor mindenek fölött a többi tevékenységi területen több vállalat együttműködésével indokolt koncentrálni a munkát. \ Dr. Radins zky József: Csatlakoznék a Pórján elvtárs által elmondottakhoz'. A munkásszállás egészség- ügyi ellátása - mondja az anyag - jelen körülmények között nem megoldott. Igaz, hogy itt csak a fővárosi vállalatok kérdése merül fel, az egészségügyi ellátás, kultúrális, művelődési kérdésekben azonban a budapesti munkásszállások egész problémája felvetődik. Vissza is utal tulajdonképpen a főváros egészségügyére. Vannak nagy munkásszállások Budapesten, 2ooo-28oo fősek Í3, amelyeket ugyan úgy körzeti orvosi szinten kellene ellátni, gondoskodni róluk. Önmagában a munkásszállás tömege nagyobb, mint a ÁXV-l * körzet lakossága. Ebből adódik,hogy sem a nagyok, sem a kicsik nem láthatók el. ia K A másik oldal ennél a kérdésnél, amire az anyag utal, hogy szükséges volna, hogy ezeken a munkásszállásokon lega- lább ápolónők legyenek. Ezek nem lakások, még akkor sem, ha szállás jellegűek, de közegészségügyi vonatkozásban sem közömbösek. Nem olyan a helyzet, mint amit a lakótelep lakásain belül észlc\ lünk. • 0_%o I- ■ iJ I- 3o/b. I