1978. január 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
340
*1 i (4 . ;j to beszerzési ára magas), árhatósági normáit azonban rendezni szükséges. A díjtételek megállapításánál figyelembe vettük egyrészt az országban már működő hasonló intézményekben alkalmazott dijakat, másrészt a sajátos fővárosi jellemzőket. A hangszalagról produkált, megszerke^zte^müvé^etl^^^ ^ műsorok forrásai . . a Magyar Rádió hangarchívumának anyagaV^s rádióadások felvételei lesznek; a hangszalagok egy része a díjtalan szolgáltatások körét bőviti. A névadóknál az Intézet elsődlegesen politikai, világ- A nézeti3w^5fl»^léré8ér^törekszik: ebből következik az, hogy a szolgálta- tásoknál csak minimális, az állampolgárokat kevéssé terhelő díjtételeket célszerű megszabni. Az üzenik vállalati szervek által finanszírozott névadókra tekintettel azonban itt sem nélkülözhetők egyes magasabb díjazású közreműködők (hivatásos művészek, kamarazenekar, szavalókórus) számitásba vétele, í * Megítélésünk szerint a javasolt díjtételek mértéktartók, elősegítik az alapve- tőén társadalmi-^tudatformáló cél elérését, ugyanakkor a működési bevételek - a lakossági befizetések és az egyes szolgáltató vállalatok által felajánlott jutalékok - hozzájárulnak az Intézmény fenntartási költségeihez. A díjtételek kialakításánál figyelembe vettük a Művelődésügyi- és a Kereskedelmi Főosztály véleményét. A Pénzügyi Főosztály árszakértő bevonását javasolta, ezt *» azonban nem tartjuk indokoltnak. 4./ Az intézeti ügyrend^JVa-ir tevékenységének fontosságára tekintő ttel hl ilgyrmtf tervezetét jóváhagyása és kiadása előtt bemutatjuk. Határozati javaslat; A Végrehajtó Bizottság 1./ az intézmény nevét "FAMÍLIA Családi és Társadalmi Ünnepségeket Rendező Intézet" néven állapítja meg; |