1977. december 21. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
488
^ 139. azt vetette fel, hogy a szolgáltató létesítmények számára biztosított 920 négyzetméteres fabarakkokból kényszerűségből a lebontásra tervezett 300 négyzetméter is maradjon fenn. Tegnap hosszasan beszéltem Tóth elvtárssal telefonon. Nem tudjuk fenntartáni.Bzen a területen /mutatja a maketten/ csak további bontással tudnánk helyet nyerni arra, hogy fabarakkokat felállítsunk. A kivitelezőkkel történt egyeztetés révén a piac miatt előzetesen egyébként is úgy foglalt állást a VB, hogy ez az épület /mutatja a maketten/ csak azután épithető, amikor a piac ügye is rendeződött. A nem megmaradó, és az uj épület közötti üres területre nyomorgat- juk be a barakkokat a kereskedelem és a szolgáltatás számára. A másik területHH pedig, a Vörös Hadsereg utjától a 80-82-es épitési területre esik. Szintén átmenetileg lehet fenntartani a barakkokat. A további feszültségek levezetésére az lett volna a javaslatunk, hogy a technológiai szempontból, vagy felvonulás céljára nem használt területeken hasonlóképpen barakkokat állítsunk fel. Reischl elvtárs felvetésére: kiterjesztett tartalommal kívánjuk felülvizsgálni a tervet, hogy feltétlenül szükséges-e a közműhálózatot ott vezetni, és nem lehetne-e a meglévő üzletsor műfi gött vezetni, azok időszakos fenntartásával? Éppen fIgyelembevéve a várható további feszültségbket, a kereskedelem és a szolgáltatás tekintetében a következő javaslatot terjesztem elő: A piac melletti tömbben előszanálással lehetőség nyílik arra, hogy a célcsoportosnak a terhére megvalósuljanak a kereskedelmi és szolgáltató létesítmények, egyszeri adaptációval. A Kovács elvtárssal történt egyeztetés során is jeleztem, hogy a készülő előrendezési terv & közepette tudunk helyet biztositani. A U/2. létesítmények idetelepítése csak kivitelezési kapacitás re*. kérdése, hogy 82-re megvalósítható legyen. Ha a VB az előszanálással hozzájárul ahhoz, hogy a piac melletti tömb szanálásra kerülhessen, i m I ———— 1 OT