1977. december 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

212

Dr. M e z e i Gyula: Ilem. Hivtuk, Szabó Ervin: Tegnap úgy volt, hogy Elnök: Van-e kiegészités? Dr, M e z e i Gyula: Javaslom, hogy a határozati javaslat 1, d/ és 2, c/ pontját mellőzze a Vég­rehajtó Bizottság mint határozatot. Az 1. d/ pontban az ötö­dik ötóves terv ágazati irányzatainak az átcsoportosításáról van szó. Az erre vonatkozó javaslatot már le kellett adni a tervfőosztályra. Ezt a javaslatot szerepeltettük benne. A ha-codiK ötéves tervre vonatkozó előzetes javaslatokat már szintén le kellett adni. Ezeket a javaslatokat jeleztük ben­ne. Az tehát, hogy adjuk le a javaslatot, már megtörtént, az pedig, hogy a végrehajtó bizottság előre hozzon döntőst, nem kőpzáhető el, A 2. c/ pontnak azért kérem az elhagyását, mert a Kulturális Minisztérium, a Budapesti Pártbizottság éo a Fővárosi Tanács vezetői megállapodtak abban, hogy a Kultu­rális Minisztérium és a Fővárosi Tanács közösen áttekinti a főváros kulturális fejlesztésének hatodik ötéves tervi elképzeléseit, és azon belül szerepeltetné ezt. Ezt tehát nem kellene külön problémaként jelesni. Végül szeretnék móg 2 megjegyzést tenni. Ebben az anyagban nem számoltunk a megépülő új sportcsarnokkal mint zenei hellyel. Ezt természetszerűleg zenei célokra is fel kívánjuk használni. Ez már magának a programnak a készítésénél is szerepelt. V A Zeneművészeti Szövetségnek volt 2 olyan javas- > \■ I .----------------------------------------------------------------------------------------------------------j 1 - 25/a -

Next

/
Thumbnails
Contents