1977. október 26. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

218

- A ­Úgy Ítéljük meg, hogy a vezetés ilyen természetű igényei meg­oldottak, bár az Országos Honvédelmi Bizottság irányítása alatt kidolgozás alatt van a fővárosi háborús vezetés terve. Ez a munka az ütemterv szerint 1979-ben fejeződik be, és természe­tes, hogy hiánya ma még nyitott kérdéseket hagy a felkészülés­ben és a szervezetben. A felkészülés minden területén megfelelően érvénye­sülnek a fővárosban a központi elgondolások. Nagy gond a ki­képzés megfelelő színvonalának biztositása. Ennek érdekében kü­lönösen kiemelt figyelmet fordítunk a parancsnoki állomány fel­készítésére és a kiképzés gyakorlatiasságának biztosítására. , Nagy gondot jelent számunkra az is, hogy a Fővárosi Tanács irányitása és felügyelete alá tartozó vállalatok és in- tézmónyek polgári védelmi törzsparancsnokainak szervezetszerü s kiképzését eddig nem sikerült megoldanunk. 1978. januárjától már megkezdhetjük a felkészítést és 1978. II. felére kiépülnek a gyakorlópályák, amelyeken az alegységek a valóságot legjob­ban megközelítő helyzetben gyakorolhatnak. Az építkezésekhez a Polgári Védelem Országos Parancsnoksága részéről sokirányú segítséget kaptunk. Mivel a központi kiképzési bázis előrelát- ' hatólag l98o-ra épül ki, addig is ideiglenes bázis szolgál er­re a célra. Néhány mondatot a lakosság védelméről! Az idén kezdődött meg, és a jöv# év végéig tart egyik legfontosabb feladatunk, a lakosság, az üzemi dolgozók kor­szerű követelményeknek megfelelő uj kitelepitósi tervinek el- ^ készítése. A tervezési munkák megszervezésével kapcsolatos feladatok időarányos végrehajtása a honvédelmi miniszter elvtár­I s_ an ; I , | ■ «> tt ' mmmmm m

Next

/
Thumbnails
Contents