1977. október 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
46
r meg mindig előfordul, hogy átfogóbb tornák tárgyal 'sakor helyi lakóterületi problémákat vetnek fel a tanácstagok. A korábbi időszakhoz képest czen á területen javulás állapítható meg. A nem tanácsi szervekkel jó kapcsolatot építettek ki, bár együttműködési megállapodást nem kötöttek. /Hazafias Népfronttal most tervezik as együttműködési megállapodás kötését./ A kerületi beszámoló úgy értékeli, hogy az interpell ,ciók nagy száma /a ciklusban 246/ a tanács ellenőrző szerepénél' erősödését jelzi. Ez azonban tapasztalataink szerint az interpellációk nagy számának csak egyik oka. Úgy látjuk, . •• sok kérdés, vagy bejelentés megnyugtatóan elintézhető lenne a tanács testületi állásfoglalása nélkül is. / , A tanácstagok tájékoztatása a két tanácsülés közötti eseményekről korábban szóban történt- A tanácstagok ma már ezekről Írásos anyagot kapnak, mely a Végrehajtó Bizottság tevékenységéről szóló jelentést ós az interpellációkra adott válaszokat tartalmazza. E jelentések azonban sok esetben leiró jellegűek. Ezért arra kell törekedni, hogy a jövőben fokozottabban értékeljék, elemezzék a végzett munkát. ► Kerületi kezdeményesés, hogy a tanácstagokat rendszeresen tájékoztatják a sajtóban megjelenő - a tanácstagi munkával összefüggő - érdekesebb cikkekről, tanulmányokról. A tanácstagok részére két havonta a Hazafias Népfronttal közösen tanácstagi fórumot tartanak, ahol főleg a várospolitikai, városfejlesztési kérdések kerülnek megvitatásra. Gond még a kerületben, hogy ezen a tanácstagok csak kis része vesz részt. I V , . * I1 +- 2 -