1977. szeptember 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
67
érdeke fűződi!; ohhoz, hogy ezeket a tulaj donoknt meg kell szorozni. Tehát öaszohooonlit.ini oz elképzelésekkel, terveid©!. Ilyen szempontból le lehet rendezni. Ugyanié ogyébI ként más jogszabály rendelkezik, hogy a váron vásároljon | tartóié!: térülőtöket,- ige:;.:, hogy ez terülő tok r : vonatkozik I de elképzelhető ez ingatlanra is. Néhány ügyet talán igy is rendezni lehet, ami marad arra pedig jogszabályi megoldást koll keresni az illetékes szervekkel. A rendelet a célját elérte, ezt Fzjkoené olvtársnő kifejtette, <le pontot kellene tenni erre n néhány száz megmaradt ügyre. dr. K a t o n a Géza: Jzóbeli, sőt Írásbeli kezdeményezéseink voltak többször ir,. /gyötörtek azzal, hogy továbbra is kezdeményezni, próbálni kell az előrelépést ebben a kérdésben és ezt az üres járatot tulajdonképpen felszámolni, nzt a formális munkát, ami ennek a rendeletnek a végrehajtásában van. Addig is csinálni kell azt a szelektálást , amit Csehikné elvtársnő felvetett. Elindultunk ilyen , irányban, hiszen a legutóbbi VB-Ülás hozott olyan határozaté ' tót, hogy a szanálandó területről kivette ezeket az ingatlanokat, nem rendelte el ezek értékesítését, éppen azért, szanálandó területen ezt erőltetni felesleges munka, mert vevő úgy sem lesz rá. Nyilvánvaló, hogy más oldalon valami szelektálást csinálni kell. Ehhez az kell, hogy ezt oz egész többlet-ingatlant át kell vizsgálni, van-e benne olyan, amelynél az állam elővételi joga érvényesülhet vagy a vételi jog érvényesülhet. Ezt koll megnézni és ezt rendezni kellene. A főkérdóst abban látom, kezdeményezni kell \ <Ő\. I fi~ I