1977. augusztus 31. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
414
I A XAX., Kispest II/B ütem beruházási £rp&ramja Előadó dr, Pongrácz Pál, a városrendezési és épiI I tészeti főosztály vezetője. Van-e kiegészités? t 1 ' Dr, Pongráoz Iái: Az elöterjeszI > té3 12, oldalán jelezzük, hogy a kereskedelmi főosztály a Vörös hadsereg útja mellett az ötödik ötéves tervben beépítésre kerülő területen 2000 nf iparcikküzlettömb telepítését kérte. Ebben az előterjesztésben még arról adunk számot, hogy * megvizsgáltuk a területen a létesítmény elhelyezhetőségét, és úgy találtuk, hogy nem fér el. Újból felülvizsgáltuk. A 2000 nf-ről ma még nem tudunk egyértelműen nyilatkozni, raerttovábbi vizsgálatok szükségesek hozzá. Ebből az igényből azonban valamilyen arány kielégíthető lesz ezen a területen. A kereskedelmi főosztály változatlanul kéri, hogy a Vörös hadsereg útja mentén az üzk letek közé iparcikküzletet is tervezzünk be. Ez valamilyen arányban növelni fogja a kereskedelmi létesítményekre tervezett költséget, de mindenképpen belül marad a 10 %-os eltérésen. Tisztelettel kérem a Végrehajtó Bizottságot, hogy fogadja el a beruházási programot. Amikor a vizsgálatot le-fi zárjuk, ós pontosan tudjuk a kereskedelmi főosztállyal rög- ziteni, hogy hány négyzetméter iparcikk-kereskedelmi létesítmény tervezhető, költségeivel együtt tájékoztatjuk a Végrehajtó Bizottságot. Még a 2000 nf várható költsége is beleid ti! I ~------------------------------—l ' Elnök: Az 5. napirendi pont tárgyalóf * aa következik: