1977. augusztus 31. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

394

fi- 50 ­i a tanácsülés utón. Most nem tudok rá konkrétan válaszolni. A másik pedig, hogy nyilvánvalóan lesznek majd kérdések, és örömmel is venném, ha lennének. Ez óv első felének a statisz­tikája már megvan. Nekem megvan. Az 1977. I. félévi bűnözésre * vonatkozólag tehát mór lehetne reagálni a kérdések kapcsán. Ná­lam van a statisztika, amelyből arra lehet következtetni, hogy 1977-ben talán jobb lesz a helyzet, mint amilyen volt l97C-ban. ' E 1 n ö k : Az is lehet, hogy ha van rá időd, néhány mon­dattal kiegészíted oz anyagot, csak a tendenciára utalva 1977. tekintetében• dr. Csók Károly: Egyebekben köszönöm az észrevételeket. Elnök : Beszéld meg a Legfőbb Ügyészséggel. Ha pedig olyan javaslatod lenne, amelyet feltétlenül el kellene mondanod, akkor inkább le kell venni az anyagot napirendről. Mósfélórás szóbeli beszámoló ti. egyszerűen nem fér bele a tanácsülés ide­jébe. Látod, hogy a tanácsülésnek hány napirendi pontja lesz. k Egy másfélórós szóbeli beszámoló, vagy ettől, vagy mástól elvon­ná a figyelmet. Türelmetlenek lennének, nem hallgatnák végig. dr. Csók Károly: Annak nem lesz akadálya, hogy írásban kiadjuk. * s " I t L_ ____________________ i | ^ j^B---<■ !

Next

/
Thumbnails
Contents