1977. július 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

341

I ’ j- 81 ­I ' ' Olyan területeken voltak problémák, mint az új lakótelepek. Mint az anyag is irja, egyoldalú villamosenergia­( K ellátás volt, éa ha megsértették a kábelt, akkor egy-két mpig / ia eltartott, mig kijavították. A jövőben - a Fővárosi Tanács­osai közösen - igyekszünk mindjárt atozdetben kétoldali villa- mosenergia-ellótást biztositani. Akkor talán lerövidül egy-két órára az üzemzavar-elháritás ideje. A létszámproblémával kapcsolatban már az is se­gitséget jelent, hogy a Fővárosi Tanács közölte a vállalatok­kal, hogy abba a kategóriába sorolja, amelyben nem kell lét­számcsökkentést végrehajtani, sőt egy szerény fizikailétszám­növelés is lehetséges. Az utóbbi időben az Elektromos Müvek a Magyar Villamos Müvek Tröszttől is kiemelt segitséget kapott. Ez bér- preferencia-növelésben és - a többi vállalattól eltérően - nagyobb évi bérfejlesztésben nyilvánul meg. Ennek eredménye­képpen sikerült az utóbbi időben megállítani a fizikai létszám csökkenését, és most, hogy az új szervezetek létrejöttek, ja­vultak a szociális körülmények, közelebb kerültek a dolgozók lakásukhoz, bizonyos létszámnövekedés is tapasztalható. A másik téma a zárolt transzformátorkörzetek kér­dése. 1976 végére 1975-höz képest lényeges javulás következett be. 1975-ben még 14*5 % volt a zárolt transzformátorkörzet. Ez a múlt év végére - műszaki és egyéb szervezési ós elbírá­lási intézkedések eredményeképpen - 10,4 %-ra csökkent. Ez megközelítően sem azt jelenti, hogy az összes lakás 10,4 %-a, hanem ez a körzetekre vonatkozóan jelentkezik. Vannak körzetek, ahol még zárolások vannak, és vannak olyan körzetek, ahol nem kell zárolni, és teljesen ki lehet elégi­I \ # I

Next

/
Thumbnails
Contents