1977. június 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

257

használtunk fel szanálásra, 7400 lakást egyéb közérdekű feladatok teljesítésére. _______________________A kerületi tanácsok ugyané 7, enródróa-T-aít. Bb.OOO uj -megö-rrT---------------­sedett lakást utaltak ki, ezen felül további 15.000 szerződé­ses lakáscserét hagytak jóvá. Az elosztott lakások felét közérdekű feladatok végrehajtására fordítottuk, ezen belül 17.100 lakást - a lakásépitési terü­letek előkészítésére használtuk fel. Az épitési hatóságok által A/l.katagóriába sorolt, illetve elemi csapás miatt romossá vált épületekből 4.600 lakást ürí­tettünk ki. I indezek ellenére a Főváros lakásállományában fo­lyamatosan növekedett az avult, gazdaságon nem felújítható la­kások mennyisége. Az 1977. év eleji felmérés szerint 8.750 A. illetve A/l. kategóriába sorolt bontandó lakás van Budapesten, a gazdaságosan fel nem újítható lakásokon felül. A budapesti tömegköz]eked és fejlesztését szolgáló nagyarányú beruházások mintegy 800 lakás megszűnésével valósulhattak meg. Az egészséjigyi ellátást javította, hogy kórházakban levő 186 helyiségből helyeztük ki az ott lakókat. Ez lehetővé tette 124 kórházi ágy, és 220 személyes nővérszállás létesítését. .. szolgáltató hálózat bővítéséhez 29 üzlethelyiséget tudtunk k kiüríteni. A házkezelési gondok enyhítésére megkezdtük a házfelügyelői szolgálati lakásokban élő olyan családok kihelyezését, akik ténylegesen nem látnak el házfelügyelői teendőket idős koruk vagy más ok miatt. A pedagógusok élet éo lakáskörülményei javítása érdekében évenként 100 arra jogosult fővárosi nevelő jutott a főváros központi keretéből lakáshoz. A lakásigények kielégítésére a IV. ötéves tervidős .ak első felében viszonylag kevés lakás jutott nagyarányú szanálások miatt. fe- I ^ - 5 -

Next

/
Thumbnails
Contents