1977. május 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
280
! I ~' I ;■ te ./■ te® rá..-.te..;-■ ; te P jM |B . ’■ §|||P BS .te-"- - ■■ |- 51 \ Szépvölgyi elvtára - Nómethné elvtársnő javaslatát elfogadva - úgy foglalt állást, hogy a pénzmaradvány ' terhére 1,5 millió forintot kell biztositoi a Fővárosi Tanács dolgozói lakásépitési alapjának a növelésére. Az 1,5 millió forintból 0,5 milliót még ez évben át kell utalni a lakásépitési alap számlájára, 1 milliót pedig 1978-ig céltartalékként kell kezelni. Javaslom, hogy a tisztelt Végrehajtó Bizottság a Fővárosi Tanács lakásépitési alapjának növelésére engedélyezzen 1,5 millió forint pótelőirányzatot a pénzmaradványból a gazdasági hivatal részére azzal, hogy ebből 0,5 millió forintnak a lakásépitési alap számlájára való átutalása még ez évben, az 1 millió forint átutalása pedig 1978-ban történhet meg. Nem biztos ugyanis, hogy a jövő évben lesz olyan bevétel, amelyből ilyen alap képezhető. Szépvölgyi elvtárs szükségesnek tartotta továbbá annak vizsgálatát is, hogy az előterjesztésben - a szöveges rész 4. oldalán - a Szilágyi Erzsébet fasori csatorna építésével kapcsolatban szereplő 6 millió forint pótigény mennyiben jelent támogatásnyújtást esetleg a BSE részére. A tárgyban tájékoztatást kértünk és kaptunk a Közmű- és Mélyépítési Főigazgatóságtól. Ennek alapján a következőket jelentem a tisztelt Végrehajtó Bizottságnak. A Szilágyi Erzsébet fasor régi csatornája a fasort a Kútvölgyi úti csomópontban elhagyja, és a Városmajoron keresztül a Maros utcába köt be. Ez a csatorna olyan régi, hogy a Maros utca rendezéséig át kell épiteni. A műszaki vizsgálatok azt mutatják, hogy a VárosI . teo i