1977. április 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

104

| ih-sf-m ­ügyi apparátusnak ez nyilvánvalóan pluszmunkát jelent, és ha vál­lalják, akkor az ügyek jelentős részét meg lehet ollani u y, hogy az illetők Csepelen maradhatnak. Dr Nemes Tibor: Egyelőre azt a megoldást választjuk, hogy Erzsébeten és Kispesten épülő lakásokat adunk minél nagyobb számban Csepelnek. A másik, amit Kelemen elvtárs emlitett, hogy le­hetőleg minél nagyob: számban alkalmazzanak lépcsőzetes cserét. E- léggé nehezen megy ugyan, de számításunk szerint a szaálást igy 2o %-nyi mennyiségben helyben tudják megoldani. Aldor elvtársnőnek válaszolva: Az évi lakáselosztásoknál a kerületeket tájékoztatjuk a szobaszám szerinti összetételről. Ami­kor november-decembenben ideterjesztjük az elosztási javaslatot, a mellékletben a szobaszám szerinti összetétel is szerepel. A ke­rületeknek is megküldjük, hogy átlagban igy alakul a szobaszám. Ezt persze egy-egy kerületben befolyásolja a szanálás is. Tavaly e- j gyébként "Budapest összesen"-ben jóval több, nagyobb szobaszámú lakás épült, mint amennyire szükség volt a három- és többgyerekesek elhelyezésére. Ezért általában nem voltak a kerületekben ilyen prob­k lémák. Olyanok igen, hogy négy-, vagy többszobás lakás nem épült, és ahol ilyen lakásokra lett volna szükség, ott már csak társbér­let felszabaditasa utján tudtuk átcsoportositani a lakásokat. ! r i M , ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents