1977. február 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

332

Az elől nem tudunk kitérni, hogy adjunk valamit. A vietnámi, a laoszi és a magyar műszaki bizottság titkárával beszélgettem, nem kifogásolnák, sőt, egyetértenének azzal, hogy valamit ajánl­junk fel, nem személyes ajándékként, hanem mint a város ajándéka. Ehhez kérnénk felhatalmazást, hogy kb. egy-egy millió forint erejéig - nem állami költségvetésből kérnénk a pénzt - saját fej­lesztési alapunkból történjék. Lesz két nagygyűlés és ahhoz ké­rünk felhatalmazást, hogy ha ott ilyen kérést elmondanak, akkor ott ezt felajánlhassuk Budapest Főváros Tanácsa nevében. A program keretében odaérkeznünk tiszteletére a színházban lesz egy nagygyűlés és ugyancsak lesz egy nagygyü- lés az üzembeo. Sokfelé megyünk, délre is, Saigonba 3 napra. Előfordulhat, hogy ott is elvisznek üzembe, azthiszem, hogy ott nagygyűlés nem lesz. Vientianéban el akartak vinni megmutatni ne­künk az új fővárosuk helyét, ami a dzsungel közepén le&er egyéb­ként, de az idő rövidsége miatt elálltak ettől. /Derültség/ k l< u c z m a n Dános: A hanoi szergyámgépgyárral üzemünknek vap1<apcsolata, szeretnénk kérni Szépvölgyi elvtársat, hogy ha volna mód a látogatásuk alkalmával, esetleg levelet kül­denénk a szocialista brigád részéről. Elnök : B i ciglit küldjenek, levelet kaptak egy csomót. /Derültség./ Levelet el lehet küldeni pos­tán, vagy a külügyi szolgálat útján, de ha biciglit akarnak kül­deni, azt elvisszük. AJbl I----------------------------------------------------------------------------------I ^ - 116 -

Next

/
Thumbnails
Contents