1977. február 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
254
Ehhez lehet azután igazítani a munkaerő-gazdálkodási és -irányítási feladatokat is. Akkor hozunk olyan munkaerő-irányitási rendeletet, hogy az építkezéseket komplexen valamelyik é- pitőipari szervezethez visszük át. Ezt sem tartom egyébként kizártnak a későbbiekben, de olyan, előzetes elemzésen alapuló megállapodás keretében, amely ennek a jogosultságát igazolja. Ezt viszont szükségesnek tartom. Azt sem tartom kizártnak, hogy a Fővárosi Tanács esetleg felléphet ilyen javaslattal, kezdeményezéssel. Ilyen törekvés egyébként más oldalról is van. Elhangzott a korábbiakban olyan javaslat is, hogy az ÉVM, a Fővárosi Tanács ós a budapesti pártvezetőség tárgyalna az egyeztetés keretében is. Erre sort lehetne keriteni. Nem akarok vitába bonyolódni, de azt hiszem, hogy amit Pongrácz elvtárs elmondott, az igaz, és ugyanakkor nem egészen arról beszélt, ami a tulajdonképpeni probléma. Azt hiszem, hogy mind a két oldalon jelentős tennivalók és javi- tanivöilók vannak. Igaz az is, hogy vannak olyan területek, ahol minden rendben van az élőkészités oldaláréi, és a szövetkezet mégsem produkálja azt, amit kellene vagy lehetne produkálnia. Van erre a fővárosban példa, ós ez megengedhetetlen, tűrhetetlen. Más oldalról viszont az is igaz, hogy az előkészítés oldaláról sincsenek mindig, minden területen biztosítva a / feltételek. Ha konkrétan utánajárunk, akkor kiderül, hogy ez is igaz. Akkor nem érti az ember, hogy hogyan lehet mind a kettő igaz, ha igazak azok a számok is, amelyeket Pongrácz elvtárs felsorolt. Szerintem lényegében azok is igazak. Közben mégis lehet ilyen helyzet. Hiába van i ________________________________________________________ff________________________ i _____ _____ . i — -i u. ■ » pt w 1 1 mm