1977. január 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
42
! •- 25 ’ A .jármüvek zsúfoltsága a fejlesztések ós forgalomszer- vezÓ3i intézkedések hatásaként tovább csökken. E téren - elsősorban a belső városrészekben, a metró hatásaként - érezhető javulást várunk. A becslések szerint az utasszám lényegesen nem változik, de hosszú évek óta először az autóbusz utasok száma is mintegy 5 %-kal csökken a metró súlyának növekedése miatt. \ A közúti közlekedés fejlesztésénél a fő hangsúly ez évben a folyamatban lévő beruházások mielőbbi befejezésén " van. Az előző év végén forgalomba adott nagy munkák közül a tervévben műszakilag is befejeződik a BAH csomópont és az Alkotás utca épitése. Folytatódnak a Soroksári ut még hátralévő munkái, fokozott ütemben épül a Szentendrei ut Kórház utca - Pók utca közötti szaka’ sza, a Mozaik utcai felüljáróval együtt. Lényegesen *| nagyobb ütemben folytatódik a Sibrik Miklós uti felüljáró és az M3-as autópálya bevezető szakaszának kivi- telezése. Az M3-as ut keretében a Körvasútsornál felüljáró is épül 1978. végéig. Nagyobb ütemben épül a ® Fogarasi uti felüljáró is, befejezése 1978-ra tolódik. * \ . Folytatódik az évekkel ezelőtt megkezdett közúti forgalomirányítási program végrehajtása. Ennek keretében 14 * csomópontot látnak el jelzőlámpákkal és folytatják a' forgalomirányító központ kiépítését a Kálvin téren. S. 15 v » \ 1 . I A I TÉí' ^ I I