1976. december 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
181
- 167 kaprogram meghatározására évenként kerül sor. Ugyancsak évenként célszerű együttes vezetői értekezleten értékelni az együttműködés tapasztalatait,- az együttműködéssel összefüggő nagy jelentőségű, általános jellegű /valamennyi, vagy több ágazatot érintő/ kérdésben - a két együttes vezetői értekezlet között - szükség esetűn a két tanács elnöke egyeztet,- az együttműködés folyamatos megvalósulásáért a két tanácsnak az adott tevékenység felett felügyeletet gyakorló tanácselnökhelyettesei /a szervezési, valamint az igazgatási szakigazgatási tevékenység vonatkozásában a Végrehajtó Bizottság titkára/ felelősek,- az együttműködő felek szakigazgatási szerveinek /osztályok,főosztályok, igazgatóságok/ vezetői - az illetékes tisztségviselők által meghatározott keretek között - megvalósítják az együttműködést és fontos témakörökben a tisztségviselőket tájékoztatják. Az együttműködés során gyümölcsöző munkakapcsolat alakult ki és a közös érintkezési pontokon hozzájárult az V, ötéves tervidőszakban a munka tervszerűbb és hatékonyabb elvégzéséhez. » Az eddigi egyeztetések eredményei és a még fennmaradó problémák későbbiek során történő megoldásai a következők: Munkaügy Az együttműködés eredményeként közösen készült el a közép- és hosszútávú munkaerő prognózis, a budapesti agglomeráció munkaerő helyzetéről szóló jelentés. Közös intézkedés került kiadásra a fővárosi vállalatok Pest megye területén történő munkaerő toborzásának leállítására. További együttműködést igényel az 197ó és a további évek munkaerő helyzetének alakulását elemző tervezés elkészítése, .az agglomerációi* belüli munkaerő áramlás szabályozására irányuló intézkedési sorozat kidolgozása. A napi munkaerő vonzási körzethez tartozó településeken az ISI------------------------ - » - B ^ ■■■ ' | " ■ ■ ■ - róf ^p ! _ fe—— J