1976. november 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
380
jrUoDlc: MA délután jön hozzánk a belgrádi pártbizottság elnöke éo a kiséretébenxilévű 4 clvtárs, 4 órakor. Azt hiszen egyébként, hogy tulajdonképpen az első ilyen kapcsolat, ilyon jellegű, hogy kölcsön látogatás. Tőlünk már régebben volt ott egy delegáció. Van-e valakinek kérdése az elmondottakkal, avagy mással kapcsolatban? /Nincs/. — ro ro Az elnök ezután szóbelileg tájékoztatta a Végrehajtó Bizottság tagjait a Minisztertanács legutóbbi üléséről, amely a budapesti lakásépités ótéves tervének végrehajtására tott intézkedésekről és a főváros jelentősebb beruházásának helyzetéről út, » tárgyalt. Hozzátette, hogy a Minisztertanács d<ovető napon már készen is volt az erre vonatkozó határozat, nempedig 2-3 hét múlva. Ezt a jó példát át lehetne venni. Kelemen Lajos: Elvtársak, most pedig születésnapokat, illetőleg születésnapot ünnepelünk. Köszöntjük a Tanács el- nőkét, Szépvölgyi elvtársat születésnapja alkalmából, és koccintunk egészségére. Molnár elvtársat már másodszor nem tudjuk köszönteni, mert nincs jelen. Majd legközelebb. • "" # — # Az ülés 15.1o órakor ért véget. Sotrí> ' Uic.xF, 3o, fn 6) /\ ríí \ i tó U f mii ■ mmmmmm- 116 -