1976. november 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
530
r m—m mm—m mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmMBk- 3 . Az egész főváros járóbetegéllátását végző orvosok béralapjának decentralizálását az alábbiak is indokolttá teszik*- a Tanácstörvény /az előirányzatok a feladatot ellátó Tanáos költségvetésében szerepelnek/,- az Orvoa-Egószsógügyi Dolgozók Szakszervezetének Budapesti Bizottsága a decentralizálás szükségességét 1973-ban határozatban foglalta és annak végrehajtását azóta ia sürgeti,- az 1968. óta érvényben lévő gazdaságirányítási rend- t szer az intézményeknek önállóságot biztosit, A bérgazdálkodás decentralizálása esetén azonban az alábbi nehézségekkel kell számolni*- Az eszközök szétaprózásának következtében - különösen kisebb intézményekben - a dolgozók jövedelme csökkenésével számolhatunk, mivel a béralapot a következők terhelik* a./ felmondás, hivatalos távoliét /szabadság, stb./ esetén az érintett kerületnek /intézménynek/ kell biztosítani a kettős bérfizetést. /Mivel az orvosi ellátás folyamatossága megköveteli a távollévő dolgozó helyettesítését./ b./ kitüntetésben részesülő orvosok, valamint az intézmények 25-30 éves jubileumának ünnepe alkalmával a jutalmazás a béralapból elért megtakarítás mórtókéig az éves béralap betartása mellett biztosítható. A decentralizálást megelőzően a bértömeg nagysága és a foglalkoztatottak magas száma mellett képződő megtakarítások fedezetet biztosítottak az előbb elmondottakra.- Aa intézmények közötti jutalmazás arányosításának lehetősége korlátozódik, mivel a jutalom ós az éves |[ ____ KP I