1976. november 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

233

F a j k o e Aladárné dr.* Tisztelt Végrehajtó Bizott­sági Az előterjesztést áttanulmányozva szeretném elmondani vé­leményemet az uj helyzetről. Elismerve/ hogy nem kis problémákkal küzd ez az ágazat, amely problémákat - meggyőződésem - önerejéből nem is tudja megoldani. Felszólalásom végén még visszatérek arra, hogy mi az én elképzelésem, milyen javaslatom van ebben a kérdésben. 2a Elismerve tehát nehézségeiket, mégis azt mondanám, hogy ezt az előterjesztést azért nem sikerült olyan kimunkál- tan, jobban a realitások talajára helyezni, mint ahogy az elő­készítés során, vezetői értekezleten is többször szó volt róla, amikor úgy merült fel, hogy behozzuk az előterjesztést a VB. elé, de tényleg alaposan, a jelenlegi helyzetnek, az erőviszo­nyoknak, a problémáknak a tükrében feldolgozva, ós úgy, hogy meg lehessen ismerni belőle egyértelműbben mint eddig^ kerü­leti VB-knek a műszaki osztályok helyzetéről való véleményét. A kerületek létszámot átcsoportosítani nem tudnak. Az egész értékelés tehát elmaradt/ a problémák ós vógsősoron az ügyin­ti tózós nincs értékelve az előterjesztésben. Pedig nagy a műsza­ki ügyintézés osztálya. Nem kapott értékelést, csak a káder­kérdés, a bér, az oktatás, a lótszámklérdés, szóval ezek a kér­dések vannak benne. Szerintem igy nem is tudja elérni céljót és akkor már azt vetem fel, hogy miközben az elvtársak fontos­nak tartották, hogy az engedély nélküli építkezésekkel kapcso­latos VB. határozatot feldolgozva még vezetői értekezletre ie beterjesszék: szerintem ez mégfontosabb lett volna, hogy elő­zőleg esetleg a vezetés is egy kicsit koordináltan foglalkoz­hatott volna vele. Mk \ © Y ¥ !_ —----JJ 'T9- 20 -

Next

/
Thumbnails
Contents