1976. november 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

230

r^- WKKMW mp- 17 ­ben azonban a vállalatfelügyeleti jogkörökére vonatkozó rend­szabályok szerint kell eljárniok. Több kerületben felmérést végeztünk arra nézve, hogy ez a téma időközben hogyan alakult, hogyan változott meg abban a tekintetben, hogy határozati ol­dalról, tehát államigazgatási vonalról térjenek át a vállalat­felügyeleti oldalra. Kénytelenek voltunk megállapítani, hogy még 1975-ben is sokszáz olyan határozat született, amelyet építésügyi határozat elmen adtak ki, pedig az esetek vállalat­felügyeleti intézkedést igényeltek volna. Az egyik kerület­j ben az igazgatót, több mint 6o.ooo Ft személyi bírsággal súly? tották, amelynek természetesen semmi látszata nincsen, mert a bírságot nem az igazgató, hanem a vállalat fizette ki és igy ezeknek a határozatoknak a realizálása csak annyi volt, mint a kiadott papír értéke. Megjelenik azonban egy másik összeférhetetlenség is. A vállalatfelügyelet kérdését adott kerületekben úgy oldották meg, hogy a vállalatnak valamely dolgozóját berendelték a mü- ' szaki osztályon való szolgálattételre. Előállt tehát az a helyzet, hogy a vállalat igazgatója adta a dolgozónak a fize­tést,1 de a műszaki osztály vezetője dirigálta, hogy a beren­delt dolgozó mit tegyen. Itt nyilvánvalóan olyan összeférhe­tetlenség következett be, hogy a vállalattól berendelt dol- gozó nyilván nem kivánt energikus lépéseket tenni vállalata ellen, mert azok az ő bérrelációjában, jutalmazásában vagy egyebekben kifejezésre jutható**: volna a vállalat igazgatója részéről. Ezek az anomáliák a vállalat felügyelet színvonalá­ban ki is fejeződnek,' sajnos , negatívan. . yo í j _____________________________________ j . _ _ ______________ ■ - . - - - - to. . . ro -ra.- - _ fc

Next

/
Thumbnails
Contents