1976. április 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

391

r ' n 44 A kidolgozásra kerülő uj közvetítési rendelet egyik fontos feladatát képezi, hogy segítse a minisztériumok által kidolgozott programok végrehajtását, a fejlesztésre, stagnálásra, visszafejlesztésre kijelölt vállalatoknál. Az általá­nos rendelkezésen belül szükséges, hogy a Tanácsrendelet szükebb körre kor­látozza a szabad munkaerő vándorlását és mentesítéseket csak kivételes eset­ben tegyen lehetővé. A tanácsi közvetítő szervezet fontos feladatát képezi, I hogy a létszám határozottabb áramlását biztositsa a szolgáltató ágazatokhoz, beleértve a kereskedelem területét is. A tanácsi vállalatok az összes foglalkoztatottak számának 6 800 fős - 3,5 %-os-növelését tervezik. Az összes foglalkoztatottak számának növekedésén belül a fizikai dolgozók állománycsoportjában az átlagosnál erőteljesebb (5,6 %-os) létszámemelkedést irányoznak elő. Az ezer fizikai dolgozóra ju- i tó nem fizikai dolgozók (alkalmazottak) száma a tervidőszak végére az 1975. évi 308-ról, 293-ra csökken. Az ágazatok közül a szolgáltató területek (közlekedés, közmű) terveznek erőteljesebb létszám felfutást, összesen 8 100 főt (10,2 %-ot). A legjelentő­sebb létszámnövelés a következő célkitűzéseknél szükséges: a METRÓ uj vo­nalszakaszainak átadása (2 000 fő); a munkaidő csökkentés kiterjesztése a köz­lekedés forgalmi munkaköreiben (1 000 fő); uj autóbuszok, taxik forgalomba- , állitása, uj telephely, garázs üzembehelyezése (2 000 fő); a csepeli vizmü l-lll. ütemének bekapcsolása, a Dél-pesti szennyviztisztitó telep bővitése, az Észak-pesti épitése, a házilagos épitőipari kapacitás növelése, uj strandfürdő létesítése, a szemétégető épitése, stb. (2 000 fő). A tanácsi kiskereskedelem a 36 %-kal magasabb forgalmat, mindössze 4 % (2 100 fő) létszámnövekedéssel tervezi bonyolítani. A jelenleg hiányzó lét­számvolument is figyelembevéve, mintegy 7 500 főre lenne szükség (ez a „ szám a jelenleg érvényes hosszabb nyitvatartási idő figyelembevételével ke­rült kialakításra.) A tervezettnél nagyobb arányú létszámfejlesztési előirány­zathoz még nincsenek meg a reális feltételek. A kereskedelmi vállalatok ha­tékonyabb munkaerőgazdálkodásának lehetőségei néhány központi intézkedés i te? L- rt

Next

/
Thumbnails
Contents