1976. március 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
189
[ i *” ' fl m M- 19 sál, csak a tcrvfeladatok fő vonalát próbálnám a bevezetőben meghatározni és a további fejezeteket hozzáigazitani. A szerkesztéssel összefüggő gondolat az is, hogy egységesíteni kellene a mondandót abban a tekintetben, hogy a VL3. beszámolójáról vari szó. A fogalmazásból sokszor előtűnik, hogy a beszámoló a szakig* szervek által fogalmazódott. Ez meghatározza a hangvételt, a megközelítés módját, a stílust. Azt hiszem, hogyha itt-ott használjuk is a többes szám első személyt, azt, hogy "intézkedtünk", azért mégis egyértelműbben kellene megfogalmazni és érzékeltetni, hogy ez a beszámoló: a VB, beszámolója. A másik kérdéscsoport a gazdálkodással összefüggő tér \ makör. Ln is affelé hajlandék, hogy bár a legerőtoljesebb tevékenysége a VB-nek éppen a tanácsi gazdálkodás irányitása, bofo- lyásolása és ellenőrzése volt, az előzményekre, mog a következő hónapok napirendjeire való tekintettel azonban én is azt mondanám, hogy ezt megfelelő indokolással a lehető logrövidobbro kellene tömöríteni, ós csak utalni arra, hogy a Tanács mogfelo- lő információkat kap erről a kérdés-csoportról és kötelességének tesz eleget a VB,, amikor ez irányú tevékenységéről beszámol, és a Tanács a VB-nek a tevékenységét megerősíti, jóváhagyja, vagy nem tudom mit csinál vele. 1 • Ha ezt az utat követnénk.meggyőződésem, hogy az előterjesztés jelentősen tömöríthető, rövidíthető volna. Szinte nem tudom elképzelni, hogy 40 oldalas jelentést tegyünk le a tanácstagok elé. Nem hiszem, hogy erre szükség volna. i — a