1975. december 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
62
- 4 kötelezettsége. 5»o millió Ft-ot utaltunk át továbbá a Ganz- Mávag-nak a Lágymányosi Fiidüzem ki telepit ósóhez. A határidő négy alkalommal is módosításra került ós a vállalatnak 1977. évben - további állami támogatás nélkül - a feladatot végre kell hajtania. III. A IV. ötéves terv iparkitelepitóseinek megalapozott előkészitése érdekében 1969-197o években ismételten széleskörű i egyeztető tárgyalásokra került sor a kitelopitésre kötelezett vállalatokkal és felügyeleti hatóságaikkal, a főváros kerületi, valamint az érdekelt megyei tanácsok képviselőivel. E tárgyalásokon a telepítések helyeinek meghatározására - figyelembe véve a 3/1967. OT-PM sz. rendeletben foglaltakat - és a pénzeszközök előzetes koordinálására került sor. Több kitelepítés ügyében nem jött létre megegyezés,ezeket miniszterhelyettesi-elnökhelyettesi tárgyalásokon kellett tisztázni. A Gazdasági Bizottság 197o. szeptember 2,-i ülésén megtárgyalta a IV. ötéves tervidőszak iparkitelepitési programját és lo.158/197o.sz. határozatával jóváhagyta a kitelepítések ütemezését. Egyidejűleg utasitotta az érdekelt minisztereket és az országos hatáskörű szervek vezetőit, valamint a , Fővárosi Tanács elnökét, hogy a Kormány által jóváhagyott szankciók alkalmazásával a kitelepítések végrehajtásáról gondoskodjanak. Intézkedett az Országos Tervhivatal elnöke és a pénzügyminiszter felé, hogy a IV. ötéves tervidőszakra megállapított 800 millió Ft iparkitelepitési .alaqqt évi egyenletes ütemezésben bocsássák a Fővárosi Tanács rendelkezésére. A határozat módosította továbbá a kitelepítések révén megüresedő területek újbóli felhasználásának lehető- , ségeire vonatkozó korábbi határozatokat, előtérbe helyezve a városrendezési célkitűzések megvalósitását és biztositva a Fővárosi Tanács rendelkezési jogát e területek felett. P A vonatkozó GB határozat alapján az érdekelt vállalatok ér(ÍJ ^ ' "" ■■•■■■■ 1 ' 1WII I i. I I ta"»f——tér 1© L----------ti