1975. november 26. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
510
_ O _ Cm 1949-ig Mint segédmunkán dolgozott, majd r z Iparügy' óo 1 Munkaügyi Ainisztériumokban, 1959-től podig a Legfelsőbb Ügyészségen teljesített szolgálatot. Jelenlegi munkahelyén 1967. óta dolgoz;1';, 1971. január 1-től mint hivatalvezető helyettes. ,z eddigi munkakapcsolat alkalmával tevékenységéről Jó véleményt alkottunk. Jelenlegi beosztásában a főváros érdekeit flgyelembe- vetto és képviselte. ; Bevételi Főigazgatóság véleménye szerint is munkájára a ki-tartó szorgalom és körültekintő lelkiismeretesség jellemző. Po? :Ltikai ideológiai tudását co vezetéselméleti ismereteit állandóan fejleszti. Mind a szakmai, mind a politikai munkában kezdeményező. Várnai Olivért eddigi munkája alapján a hivatalvezető? feladat ellátására alkalmasnak tartjuk és a hozzájárulás megadását javasoljuk. \ Határozati Javaslat: 1./ Végrehajtó Bizottság a 16/1967.ez. kormányrendeletben biztosított jogkörében előzetesen hozzájárul Várnai Olivérnek 1976, február 1-i hatállyal a PM. Bcvétoli Főigazgatósága Fővárosi Hivatalának vezetőjévé történő kinevezéséhez. Utasítja a Pénzügyi Főosztály vezetőjét, hogy a hozzájárulásról a Bevételi Főigazgatóság Területi igazgatóságát táró i jékoztassa. Fololős: klaxai Lászlóné Határidő: 1975. december 15. * Budupos t, 1975* november 11. ^ r * ' / £ • f(jd0£M£ULU{ Alaxai Lászlóné főosztályvezető Egy ejtést ek: A dr. j tanácsolnökhlelye/ttes t , I Jó'tvÁrfíttáKrfx ou.0fftfjryMrfA (y\ Yo \raiLvrt <Üt*C\rChJi ttwW fK. j —té———— I ■ ! ro- ra II I ■' ray ' - ■ ■ iij i ■ I 1 ©| ■ ■ i u -rt i