1975. november 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

96

I 7 kz V. ötéves terv előzetes elgondolásaiból kitűnik, hogy - Pártunk és Kormányunk kieseit támogatósá­nak eredményeként - a következő ötéves tervidő­szakban fővárosunk fejlesztésében jelentősen előre léphetünk. A legfontosabb ágazatokban a megelőző ötéves tervciklusokhoz képest jóval nagyobb, mér­tékű fejlesztés valósítható meg.- A Fővárosban mintegy 25 ezerrel több lakás, 6oo-zal több kórházi ágy, 15oo -zal több bölcsődei férőhely, 3oo-zal több iskolai tanterem, 55 ezer m2-rcl több kereskedelmi létesítmény épül, mint a megelőző ötévben. Összességében folyóáron számítva közel két­szer annyit fo.rdithatunk a lakosság ellátá­sának, életkörülményeinek javítására, mint az előző tervidőszakban.- Budapest sok uj létesítménnyel gazdagodik, aminek eredményeként is lényegesen jav-ul­ti nak a budapesti lakosok életkörülményei. Tovább folytatódik a külső kerületek fo­kozottabb fejlesztése, a kiemelt kerületköz­/ pontok épitése, valamint a belváros rckons­rukcioja. A Fővárosi Tanács V. ötéves tervének előzetes elgondolásaira vonatkozó javaslat kiindulási alap­ja az egyes városrészek, kerületek jelenlegi el­látottsági. színvonala. A lakásépítéssel, annak %- 49 ­9. SSZEGEZ É 5 : is fc

Next

/
Thumbnails
Contents