1975. október 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
239
- 19 sóg a szolgáltatás vonatkozásában. Igaz az, amit Csehlkná elvtársnő mondott. A ml területünkön is látjuk, hogy különösen a kiemelt ipari szolgáltatásokban nagyarányú fejlődós következett be, de látjuk a grafikonon azt is, hogy a magánszektor súlya csaknem 4o %-ról lecsökkent 27 %-ra, ugyanakkor a többi szektorban, elsősorban az állami szektorban erőteljes fejlődés Indult meg.^* azonban megnézzük, hogy milyen ágazatokban, akkor azt látjuk/ hogy a magánszektor döntően a hagyományos szolgáltatásokban jelent nagy aulyt, az állami szektorban pedig elsősorban az un. modern szolgáltatásokban következett be nagy fejlődés, a hagyományos szolgáltató tevékenység stagnál, egyes ágazatokban erősen visszaesett. *Nem szóda tehát, ha az uj szolgáltatási ágakban mindennapos problémákkal találkozunk, és a figyelmet lényegében az autó-szervizekre, a ruha-tisztitásra, az elektromos gépekre fordítják. Szükségszerű is ez, mert ez az oldal igényli is a figyelmet. A ruhajavitás, a cipőjavitás ugyanakkor állandó csökkenést mutat. tt Azért szeretném erre felhivni a figyelmet, mert most történik a szolgáltatási alapok szétosztása. Bennevan a központi szolgáltatás fejlesztési bizottság irányelveiben, hogy az addiginál nagyobb gondot kall fordítani a hagyományos tevékenységekre. Ugy gondolom, hogy ha szemléletünkben valame- lyest ismét a megfelelő helyre tesszük a hagyományos szolgáltatásokat, ha az un. hagyományos szolgáltatások fejlesztésére is nagyobb gondot fordítunk, akkor sokkal kevesebb mindennapi ■n°> b----------------YJ * nmm* JJPPI ~ £1 tért =---------------' I "> ■ ■' ta rf------