1975. október 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

80

r "————»J I ■ #1 1 " ■ 1 3 A Végrehajtó Bizottság megkülönböztetett figyelmet fordit a személyzeti munkára, a káderfejlesztési és az iskoláztatási terv következetes végrehajtására. A személyze­ti munka helyzetének vizsgálatát rendszeresen napirendre tűzi. A Végrehajtó Bizottság kádermunkájára jellemzővé vált, hogy az álláshelyek betöl­tését elsősorban az arra alkalmas dolgozók belső előléptetésével oldja meg. Megíté­lésünk szerint a dolgozók munkájának elismerése, hogy a Fővárosi Tanács munka­erő utánpótlását gyakran biztosítja a VIII. kerületi apparátusból is. Az apparátus politikai és szakmai felkészültségének emelésére nagy gondot fordí­tunk. 40 egyetemi végzettséghez kötött álláshelyünk van. Az előirt felsőfokú vég­zettséggel 21 fő rendelkezik. 3 álláshely üres, igy a képesítettek aránya 56,7%. Mi­vel 3 személy korhatár feletti és mentesítést kapott, az egyetem elvégzésére 13 személyt köteleztünk, akik közül 12 már folytatja tanulmányait. A középiskolai végzettséghez kötött álláshelyek száma 113. Az előirt végzettséggel 102 fő rendelkezik. A 4 üres álláshely figyelembevételével a képesítettek aránya 93,6%. A felső- és középfokú végzettségűek közül különböző szintű politikai végzettséggel 44 fő rendelkezik, jelenleg politikai tanulmányokat folytat 53 fő. Felsőfokú állami oktatásban továbbtanulók száma 21 fő. (11. számú melléklet.) x X X A tisztségviselők tevékenysége - a Végrehajtó Bizottság és a Tanács megállapítása szerint - összehangolt. Hosszú idejű széles körű szakmai és politikai gyakorlattal rendelkeznek, egymás munkáját és a kollektívát segítik. Az apparátust kézben tart­ják, ellenőrzik. A Tanács elnöke általános felügyeleti munkáját vezetőtársaival megosztva gyakorolja, akik tevékenységi felügyeletet látnak el az SZMSZ-ben meg­határozott ágazati felosztásban. A kollektiv vezetés eredményességét segítik a he­tenként rendszeresen tartott vezetői értekezletek. Ez a gyakorlat azt a célt szolgál- • ja, hogy a különböző ágazatok tevékenységét összehangolja és a vezetők széles kö­rűen tájékozódjanak. A Tanács és a Végrehajtó Bizottság eredményes tevékenységének legfőbb biztosítéka a VIII. kerületi Pártbizottság elvi irányitó munkája. Segitőkészsége minden terüle­ten megnyilvánul és támogatása emeli a Tanács tekintélyét. A tanácsvezetés számára nagy segitség, hogy a kerületi Pártbizottság és Végrehajtó Bizottsága rendszeresen napirendre tűzi a legfontosabb kérdéseket, mint a kerület- fejlesztést, az oktatás-közmüvelést, az egészségügy helyzetét, a lakóterületi mun­kát, a lakossági szolgáltatást és kereskedelmi ellátást, az országgyűlési képviselői és tanácstagi választásokkal kapcsolatos feladatokat stb. , és ezekről beszámoltatja a tanácsvezetést. Emellett a kerületi Pártbizottság vezetői a tanácsi tisztségviselők munkájához minden fontos kérdésben konkrét segitséget nyújtanak (pl. szövetkezet- politikai, egészségUgyi, közművelődési, városfejlesztési stb.). I 10 ; lÜ! rál

Next

/
Thumbnails
Contents