1975. október 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

402

A_mjnkahelyj körülményeket az utóbbi években lényegesen javítottuk. Felújítottuk a Tanáca épUletót, ennek során az irodahelyiségeket a zavartalanabb munkavégzés elősegítése érdekében megfelelően kia­lakítottuk* Az elavult Írógépek nagy részét kicseréltük, több elektromos Írógépet szereztünk be, korszeril sokszorosítógépet vá­sároltunk, megjavíttattűk a helyiségek világítását* Ezek összkölt­sége 10,9 millió forint volt. A Végrehajtó Bizottság aegkUltfabüatejtett figyelmet fordit a sze­mélyzeti munkára, a káderfejlesztósi ós az iskoláztatási terv kö­vetkezetes végrehajtására. A személyzeti munka helyzetének vizs­gálatát rendszeresen napirendre tUzi. Az apparátus politikai és szakmai felkészültségének emelésére nagy goniot fordítunk. 40 egyetemi végzettséghez kötött álláshe­lyünk van. Az előirt felsőfokú vógzottsóggel 21 fő rendelkezik. 3 álláshely Üres, igy a képesítettek aránya 56,7 %• Mivel 3 személy korhatár feletti óo mentesítést kapott az egyetem elvég­zésére 13 személyt köteleztünk, akik közUl 12 már folytatja ta­nulmányait. A középiskolai végzettséghez kötött álláshelyek száma 113* Az előirt végzettséggel lo2 fő rendelkezik. A 4 üres álláshely fi­gyelembevételével a képositettok aránya 93,6 %• • A fel3Ő- éo középfokú végzottségüek közül különböző szintű poli­tikai végzettséggel 44 fő rendelkezik, jelenleg politikai tanul­mányokat folytat 53 fő. Felsőfokú állami oktatásban továbbtanu­lók száma 21 fő. /ll.sz. melléklet./ — o — * . A tisztségviselők tevékenysége - a Végrehajtó Bizottság ós a Tanács megállapítása szerint — összehangolt.. Hosszú idejü^ széles körű szakmai és politikai gyakorlattal rendelkeznek, egymás munkáját ás a kollektívát segítik. Az apparátust kéz— j l\ bí l_--------------------------------------------------------------------------------------------------------J---------- —~ — " -rt-—1 —- m ■ 1 ■ >•, ' ’ m ** 11 ii - _ w

Next

/
Thumbnails
Contents