1975. október 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

308

IT—m- 3 ­' \ ziai munkálatok soron kivüli elvégzését. Dr. Fekete László: Az előterjesztésben foglaltakkal egyetért. Véleménye szerint a beépit­hetőség szempontjából feltétlenül további pontositásra van szükség, ugyanakkor el kell végezni az előzetes költségszámitásokat is. Iá kellene jelölni azokat a területeket is, amelyek korszerű családi házakkal beépíthető]:. Dr. Paukovits Tibor: A középtávú tervnek fel­r * r ' * ■ 1 tétlenül tartalmaznia kell a lakásépités mindhárom szervezeti for­máját. Felveti, hogy az előterjesztés megfogalmazása néhány helyen pontatlan, amelyeket feltétlenül ki kell javitani. Elnök javasolja, hogy a VB az előterjesztést fo­gadja el azzal, hogy azt az elhangzottak figyelembe vételével, a szószerinti jegyzőkönyv alapján át kell dolgozni. Az átdolgozás so­rán többek között a következőket koll figyelembe vonni. A bevezető részben meg kell fogalmazni, hogy a magánerőből történő lakásépités egészének a rendezéséről van szó, do ezen belül a munkáolakás-épités az elsődleges. Külön pontban rögzíteni kell, hogy a munkás 1 alulo- épitéssel összefüggő ügyeket valamennyi szakigazgatási szervnek, kerületi tanácsnak és vállalatnak soron kivül kell intéznie. Egyér­telműen kell megfogalmazni azt, hogy a VB. a beruházási program tár­gyalása során abban dönt, hogy a programot elfogadja vagy ha az va­lamilyen okból nem elfogadható, elutasítja. A Terv- és Közgazdasági Főosztály, valamint a kerületi tanácsok feladatait pontosabban koll meghatározni. A határidők kérdését nem elég általánosan felvetni, hanem konkrétan meg kell határozni, hogy pl. a rendezési és beépí­tési tervet, vagy a beruházási programot mennyi idő alatt kell el­készíteni és jóváhagyásra előterjeszteni. A beruházási feladatokat az első két évben több beruházó között célszerű megosztani. Gondo­san kell összeállítani a kérdőivet 03 egy külön pontban ineg kell fo­galmazni az egyedi társasház- és családiház-épitéssel kapcsolatos ^ feladatokat is. Végül javasolja, hogy a VB. bizza meg a tizstségvi- selői értekezletet az átdolgozott előterjesztés jóváhagyásával, amelyet ezután a VB tagjai részére, tájékoztatás céljából meg kell küldeni. A magántulajdonban lévő ingatlanok kisajátítását nem végez­heti a FŐBER. Határozat : A Végrehajtó Bizottság 666./- az előterjesztést elfogad ja,az^al, hogy azt a szé­/ te - szerinti jegyzőkönyv alapjan átdolgozni rendeli. Utasítja a Városrendezési és Épitészeti Főosztály vehetőjét, hogy az előterjesztest dolgoztassa át Jjá RCYn és terjessze a tisztségviselői értekezlet elé: J I ' u fefoíyjffe november 1, I 1 _____ Fel.eIe.oa_) dr. Pongrácz Pál. I __rtrt - rt ' ' 11 ta ——" ^^,5

Next

/
Thumbnails
Contents