1975. augusztus 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
2
BUDAPEST FŐVÁRI iANÁCSA VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA Szigorúan titkosl Szám: B/V.B.-21/1975. Készült: 50 példányban htt: z. példány ELŐTERJESZTÉS az MSzMP Budapesti Pártvégrehajtóbizottsága és a Fővárosi Tanács Végrehajtóbizottsága részére Tárg^: A Fó'városi Tanács előzetes V. ötéves fejlesztési terve. A fó'város szerepe, súlya az ország életében minden vonatkozásban kiemelkedő. Budapesten él az ország népességének egyötöde, a nappali népessége 2,5 millió fó', itt koncentrálódik az ipar egyharmada, tudományos és kutató intézmények 80 - 82 %-a és bonyolódik a kiskereskedelmi forgalom közel 30 %-a, valamint a külkereskedelmi tevékenység döntő többsége. A Párt- és a kormányzati szervek - jelentőségének megfelelően - a IV. ötéves tervidőszakban kiemelt figyelmet fordítottak Budapest fejlesztésére, a fó'város sajátos helyzetéből adódó feladatok megoldására. A Politikai Bizottság 1969. » decemberében tárgyalta a fó'város helyzetéről és fejlesztésének néhány kérdésénél készitett jelentést. Határozatában kimondta: "Indokoltnak tartja, hogy már a IV. ötéves tervben a fejlődés gyorsitására hatékony intézkedések történjenek." A határozat végrehajtását a Politikai Bizottság 1974. márciusában megtárgyalta és megállapította, hogy a fó'város fejlesztése alapvetően az 1969. évi határozató-* nak megfelelően, eredményesen valósul meg. Az V. ötéves tervidőszakra a fejlesztés fő irányait a következők szerint fogadta el: • "- helyesli az egyes városrészek fejlesztésének differenciáltságát, a peremkerületi városközpontok kialakítását. Szükségesnek tartja, hogy a városépítésben a fő feladat továbbra is a tömeges lakást ' Ll ■ ' ------ 1' . 1 1 ■ »i ■ y. ' " , , ■