1975. május 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

524

r " “- 53 ­ügyi, szociális ellátásról szóló V. fejezetben fogalmazódik meg a fejlesztés fő iránya. Ami a fő irány egyértelmű lerög- zitését illeti, azzal egyetértek. A fő gondom ezzel kapcsolat­ban a következő: Mind a sajtó, mind az ágazat vezetői és gazda­sági szakemberei az utóbbi időben egyértelműen és nagyon hango­san mondják azt a tételüket, ami önmagában igaz, hogy az előt­e/iészsérür.vi tünk álló V. ötéves terv időszakában azoknak as/beruházásoknak a hányadát kell növelni, amelyek olpsóbb eszközráforditással, erőteljesebb gondok megoldását hozzák. Egészen konkrétan az elfekvő ágyak létszámának növekedéséről cikkekben, rádióban, TV-ben az OT-nál folyó viták egyik fontos tétele, éppen az EGészségügyi Minisztérium által felvetett tétele ez volt. Je- , lentkezik az egészségügyi gyermekotthonok problematikája, amely már-már lassan elviselhetetlenné válik azoknál a családoknál, ahol szellemileg, fizikailag nyomorék gyermekek teszik tönkre a családok sok-sok ezrét. Felmerül a szociális otthon témája, elsősorban különösen az elme-szociális otthon témája. Logikai­lag ez a vonalvezetés egyértelműen támogatást igénylő fejlesz­tési koncepció. Ha az ember átnézi az q^szségügyi ágazatnak az itt irt fejlesztési irányát, akkor az ettől az általános és mind erőteljesebben hangsúlyozott fejlesztési iránytól eltér. Ismerem azt, hogy miért. De azt kérném tisztelettel, ha lehet- séges, hogy néhány szóval valamiféleképpen indokolni kellene ne­künk azt, hogy a tervezett egészségügyi aktiv ágyfejlesztés az elképzelések szerint elviszi a fejlesztésekre szánt összegnek mintegy kétharmadát. Itt csak egy kérdés fogalmazódik meg és ezért vetem fel a VB előtt, mert az elmúlt napokban mind több helyütt orvosokkal, egészségügyi szervezőkkel, képviselőkkel OT cn---------------------------------------------------------------------------------------- I

Next

/
Thumbnails
Contents