1975. május 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

521

- 4')/b - 30 ­ni, hogy a tervezés folyamatában még ezeket számba kellene venni. Ha egy té j ékoztató jelentésre gondolunk ennek az irány­elvnek uz elkészítése során, akkor feltétlenül szükséges ebből néhány dolgot esetleg jelezni a Budape ui tért Végre­hajt-) Bizottság számára. az egyik dolog, amit jelezni kellene, az, hog ennék a te.vkoncepciónak milyen a pénzügyi megalapozottsága. A pénz­ügyi megalapozottság Ar, az itt leirt koncepció között nyilván vannak feszültségek, ezekről /.ellene szólni, mert hiszen a feszültségek tóbu irányúak is lehetnek. Ismereteink szerint az Országot Tervhivatallal történt tatécskozé s sorén egyrészt a IV. ötéves tervről az V. ötéves tervia , másrészt az 'V. öt­éves tervről a VI. ötéves tervre való écmenet, valamint a fórrá, ok megitálése tekintet'ben is voltak dizonyo vélemény- különbségek. Nem tartanára helyesnek, hogy az OT és a Fővárosi Tanács között lévő véleménykülönbségek közül csak egyet [ jelezzünk az anyagban és ez is a lakáscélcsoport köxvili véle­mánykűlönbség és nem jeleznénk a pénzügyi megalapozottság te­% kintetében meglévő vélemény különbséget, mert tudomásom sze­rint ott is vau véleménykülönbség. a másik ilyen káráéi: valamit összefoglalóan mondani kel­0 lene a vonal alatti idényekről, tehát arról, hogy mi az, mi nem fér bele a jelenlegi pénzügyi alap-okba. f \ _ 1 ű// " — - - -j > m OT OT

Next

/
Thumbnails
Contents