1975. április 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

283

r ... ( el. A probléma a miatt van, hogy összemosódik az egész gondolat­csoport ebben az előterjesztésben. Most a VB-ülésre készülve, ismételten ellenőriztük és kiderült, hogy még januárban Farka­sinszky elvtárs élt az előzetes koordinációval. A Szervezési Fő­osztály helyes javaslatokat tett, a javaslatok lényege a követ­kező, amit javasolok pótlólag megfogalmazva elfogadni. Azt hiszem, hogy a 8/1967. MüM-rendelet értelmében vállalati üdülő céljára telket nem vásárolhatnak. Tiltott cselek­mény. A felügyeleti 3zerv kivételesen engedélyezheti. Az első ha­tározati javaslat az lenne, hogy a VB kivételesen engedélyezi, határozatba kell foglalni, hogy a VB-nek konkrét állásfoglalása van. A másik az értékkategóriák kérdése. Ha 5o-25o ooo forint érték között magánszemélytől tulajdont vásárolnak szerveink, akkor ebben a Végrehajtó Bizottság dönt, ill, engedélyezi. De mi­vel 2,5 millió forintról van szó, itt már az épitésügyi miniszter elvtársnak kell a véleménye, hogy egyetért-e vele. Ez a másik fo­kozat, hogy először tőlünk az épitésügyi miniszterhez megy, és ha ő is egyetért vele, akkor lehet előterjeszteni a Pénzügyminisz­tériumba. Elnök: Elvtársak, javasolom, vegyük le napi­rendről. Nem tudjuk, hogy az ÉVM egyetért-e. Faj kos Aladárné dr: A VB javaslata mehet az ÉVM-hez. I ?PZ L J

Next

/
Thumbnails
Contents