1975. április 17. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
166
ki a közlekedési igényeket. Világos legyen, hogy nem kényszermegoldás, mert nein pénz kidobás. Mindenképpen szükség van rá# Nem jelent megoldást közlekedési szempontból. Az igazság azonban az, hogy a jelenlegihez képest lényegesen jobb lesz általa a helyzet. Tulajdonképpen tehát kétirányú változással lehet számolni. Ha kiépül az országos autópálya, akkor valószínűnek látszik, hogy a forgalom meg fog növekedni ezen az autópályán, másrészt pedig felnövekedhet a jelenlegi állapotokhoz képest a bevezető szakaszokon, amelyeket mi kiépültünk. Ha összkapacitását nézzük a 3-as útnak, meg amihez bekapcsolódik: a kettő között nincs összhang. Ha jelentősen megnövekedik a forgalom, akkor nem [ fogja kielégíteni az igényeket. Nagy elvtárs, jelezzük ezt a i végleges anyagban! Amit annakidején/ bevittünk a GB-be, abban is I szerepelt. írjuk bele, mert egyébként megfela a tényeknek az, amit Mölnór elvtárs mondott. Jelent fejlődést is, meg gondot is. Javulni is fog a helyzet. dr. M o 1 n á r Endre: Meg helyenként romlik. tt Elnök : Romlani nem fog. dr. Molnár Endre*: Azon a fésűs rendszeren keresztül, ahol lecsapolják a forgalmat, ott romlani vpg. Elnök : Azzal nem számolhatunk, hogy a jelenleginek háromszorosa lesz a forgalom a 3-as utón. Miért lenne az? Most is bejön valahol a forgalom? Ahhoz képest kedvezően fog változni a helyzet. Giltner Andor: A 3-as ut meg is marod. Tulajdonképpen Gödöllőn lesz egy elosztó.axxx^xxSx /ú6> | 1 1 1 ' 1- 44 -