1975. március 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
231
r —^ _ ~!- 59 Változatlanul probléma, amiről Szegedi elvtárs beszél, hogy végső 3oron a VB tevékenységét, javaslatát az ágazatok hogyan és miként veszik figyelembe. Ez valós probléma és ebben a témában nem egyszer beszéltünk már, mióta az uj rendszer beállt. Valahogyan rendezni kellene ezt u kérdési, merl nekünk is az a véleméryink, vagy kimondjuk vagy nem, de formális a véleményezés, még ha figyelembe veszik is. Vég3Ő soron döntési hatásköre nincs a VB-nelc. Az átsorolás biztositott-e? Az előbb említett KB. és SzOT által kiadott irányelv tartalmazza azt, hogy a szolimák sorolnak. Az országos hatáskörbe tartozó vállalatokat tevékenységük alapján sorolják, Hogy most ezen belül a Fővárosi Tanács irányítása alá tartozó vállalatok lóvá kerülnek besorolásra, az adott vállalati egységek eredményeinek számtalan összetevőjéből, I végső soron kialakult eredményeitől függ. Figyelembe véve azt is, hogy az eddigi hagyományos elvektől eltérően néhány konkrét szem- patot is kiadott a KB, ill. a SzOT, amit az értékelésnél, valamint » a kizárásnál is figyelembe kell venni, amire Csehikné elvtáronő utalt. Nyilvánvaló és egyértelmű, hogy aki nem kerül bele az elsők közül a Kongresszusi óászló-kitüntetésbe, azért megkaphatja a Kiváló Vállalat cimet az addigi hagyományos és tübbé-kevésbbé kialakult kereteken belül. Tehát a sorolás igy alakul ki, a legjobbak *' kapják a zászlót és akik ennél lejebb vannak, megkaphatják a Kiváló Vállalati cimet az eddigi kereteknek megfelelően. Milyen szempontok? Az előzőekben Szegedi elvtárs szólt arról, hogy milyen szempontokat adtak az értékeléshez. Nem emelném ki ezen belül, hogy milyen alapvető szempontokat kell fiL £J