1975. február 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

362

I 1_ 100 _ dih az információ, hogy azért vágják ki n fákat, mert akadályoz­zák a biciklizést, hanem a Metró épitése miatt. Amit most elmond­tam én röviden, azt majd elmondja a Közlekedési Főigazgatórág bő­vebben . Elnök : Tudtommal az a gyakorlat, ho<^y a Vb ülését követő­en összehívják ide az újságírókat. Acél attól még irhát cikket,de a többiek is tudjanak róla. Giltner Andor: Meg fogom mondani Nagy Rudolfnak, és holnap összehozom az újságírókkal. Elnök: De akkor Acél se csak a fákr'l irjon, hanem a Met­ró építésivel összefüggésben. Giltner Andor: Azzal kezdik, hogy elindul az épités, innen idáig, ilyen keresztmetszettel, áthelyeztük a nyomvonalat in?en ide, megvizsgáltuk, mind nkivel egyeztettük, mégis beleesett a nyomvonalba ezer fa. Egyébként kétezer esett volna bele, ha be­vezették volna a nyomvonalat a Népligetbe. Elnök: Ezt kell kihangsúlyozni. Giltner Andor: A következő bejelentésem: Kérem a Vég­I rehajtó/ Bizottságot, hogy a tavalyi 667-es számú határozatban megjelölt határidőt változtassa me;- a következőképpen: 1974,szep­tember 18.-án tárgyaltuk a XVII kerületi Pesti úti—Kaszád úti OTP lakótelep témáját. Az előterjesztést akkor visszadtuk, különböző okok miatt. Tervezői kapacitásproblémák miatt, altervezői vissza­igazolás hiánya miatt az 1975, március ?l.-i határidőt 1975, jul. l.-re kérem módosítani. Elnök : Fogadjuk el. Egy dolog van még. Csepelen hosz­1 0 \

Next

/
Thumbnails
Contents