1975. január 22. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
43
!_=== ~- 5 i minősül. A kiskereskedők között a bazár- és rövidáru, valamint dohány kiskereskedők vannak túlsúlyban. Az összesitott adatok elemzéséből kitűnik) hogy a vizsgált hat év alatt az egyes főútvonalakon és kiemelt területeken az érintett lo kerületi tanács vb, igazgatási osztálya 43 esetben utalt ki meghirdetés alapján olyan helyiséget, amelyre as adottságok miatt a közületi szervek nem nyújtottak be előzetes igényt, A többi esetben a hatályos jogszabályok adtak lehetőséget arra, hogy egyes helyiségek használati /bérleti/ jogát magán s z e m őlye k me gs ze re z s ák• A főútvonalak és kiemelt területek városképének megfelelő kialakítása érdekében az 1960-as evek elején nagyarányú portál cserékre, felújításokra került sor, A kerületi tanácsok arra törekedtek, hogy az emlitett helyeken nagyobb kereskedelmi és szolgáltató egységek létesüljenek. Esetenként azonban előfordult, hogy kisiparos, kiskereskedő részére olyan helyiség használatot engedélyeztek, amely jellegénél fogva rontotta a városképet. /''Korszerűtlen vitrin sorok, Ízléstelen reklám-eszközök stb,/ Az említettek megszüntet „sáré a VB. titkára 5o.240/1964. sz. alatt intézkedést adott ki, felkérve a kerületi tanácsok elnökeit, akadályozzák meg - az illetékes szakigazgatási szervek utján - a főútvonalakra olyan épitési-engedzly, ipar-enged.ly kiadását, bérleti szerződés megkötését, illetve uj magánkisipar és kiskereskedés folytatására jogosító helyiségkiutalást, melyek a városképet rontanák, A ^