1975. január 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

38

A másik: Hiányoltam a régi tervezetben n már emli­tett 3* §• b./ pontja szankcionálást, de úgy látom, - hirtelen be­lepillantva - hogy az uj tervezetben benne van. Akkor, ha ezt céloz­za, a magunk részéről támogatnánk. Tehát ennyit a rendelettervezet­hez . Végül a bevezetőhöz: A Tanács elé terjesztésnél a bevezetőbe és az indoklásba mindenütt belevenném a köztisztaságot, az itt felsorolt érdekek mellett még a köztisztaság érdekeit is. El­foglalják a helyet, ki kell, hogy ezeket kerüljék, az utat nem le­het rendesen takarítani, akadályozza a köztisztasági munkát. Tehát az indokolásnál a többi érdek mellett a "köztisztasági érdek" szét is bele venném. Elnök : Van még észrevétel? /Nincs . / Tessék válaszolni, Nagy elvtárs. Dr. Nagy Rudolf: Köszönöm és egyetértek azzal, amit Baranyai elvtárs elmondott. Szándékosan álltunk át mindenütt a jármű kifejezésre, ha valahol benne maradt, elnézést kérek, meg­próbáltuk gondosan átjavitani. Baranyai György: A 2. oldalon a /3/ bekez­désnél megint gépjármű van - csak igy belepillantva. E 1 n ö k : A gépjármű üzemben tartója, stb. Dr. Nagy Rudolf: Kérem, benne maradt, elnézést rr ' 1- 7 ­4 H ! I . -----------------

Next

/
Thumbnails
Contents