1975. január 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
35
a KRESZ-hez kapcsolódó rendelkezés, mivel a KRESZ eddig is csak azt szabályozta, hogy ha a közúti közlekedésben egy gépjármű megsérült, tönkrement, valami történjék vele. Az csak erre vonatkozott. Az uj tervezetből egyébként éppen azért vettük ki a régi 2. §-t, - a Jogi ós Igazgatási Bizottság tanácsa folytán - hogy ez a közterület-probléma ne legyen. Nem vitás ugyanis, hogy az ut ie közterület. Az indokolás még a rógi területekre vonatkozott, amelyben szerepelt az a 2. §., hogy a rendelet alkalmazása szempontjából mi a közterület. Szándékosan / kivettük azért, hogy ne zavarjon. De egészen világos, hogy az ut ie közterület. Elnök : Akkor tehát ki lehet áa uj KRESZ nélkül ie? F a j k o s Aladérné dr.:HA a minisztérium egyetért vele, akkor igen. Elnök : Akkor tehát a Rákóczi útra is vonatkozik,meg a Városház utcára is. dr. Nagy Rudolf: A kiterjesztés volt a lényeg, - az, hogy ki kellett terjeszteni az erdőkre, a véderdőkre, a parkerdőkre is. Baranyai György: Meg az árkádokra. Elnök : A szöveg miatt kérdezem, mert az van irva, hogy "a rendelet csak a közutakon baleset folytán..." stb., de továbbra is azhbályozatlan marad a közutnak nem tekinthető közterület? dr.Rőde^r Edit: Az 1. §• /l/ bekezdésében egyértel- müleg tisztázott. A további rendelkezés már agy ezükitő rendelkezés, hogy mi van akkor, ha közúton marad ott egy jármű. Az általános szabályban minden közterületről szó van0 I- ~ j *■ 5 —