1974. december 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
7
tarozásában az a körülmény, hogy nincc összhangban a közületi ér magánszemélyek lcártalanit ás át szabályozó elho- lyozósi rendelkezések ós a kisajátitási jogszabályok között# Az ellentmondás ok az alábbiak: Kos zpónzkárt alanitar eset én - amikor a jogszerű használó nem tart igényt cserohclyiségre, vagyis helyiséget kártalanítás ellenében kiüríti - akkor közül ti szerv helyiségének megállapodás alapján történő átengedése során - a tulajdonviszonyoktól függetlenül - gyakorlatilag értékhatár nélkül részesíthető kártalanításban. /A jogszabály szövegezése szerint "a felek megállapodásában meghatározott összegű ellenértékét követelhet"./ Magánszemély részére állami tulajdonban álló helyiség esetén a jogszabály szerint ní-enként 3*000.- Pt-ig terjedő, mig személyi tulajdonban lévő helyiség eseten - a kisajátitási eljárás során - az adott helyiségre eső, a térfogat alapján számított kisajátitási kártalanitási érték 40 %-ának megfelelő ellenérték fizethető ki. Ez a gyakorlatban viszont azt jelenti, hogy pl. egy 60 nf-es állami tulajdonú helyiség bérlője /használója/ 180.000.- Pt- ig terjedő, mig személyi tulajdonú helyiség bérlője ennek töredékében részesülhet. Miután a készpénzkártalanitás összege semmilyen cimen tovább nem növelhető, a személyi tulajdonban lévő helyiség bérlője /használója/ minden esetben él azzal a rendelet-adta jogával, hogy cserche- lyiséget igényel. A beruházó azonban csak elenyészően csekély számban tud csereh ;lyiséget felajánlani, és ehhez az elhelyező hatáság sem tud számottevő segitséget nyújtani. Ennek következménye, hogy a magánszemély maga gondoskodik elhelyezéséről /helyiség-vásárlás, épités, stb. utján/ ebben az 1 l_ ________________________________________________________________________________________________________________________ 4 i
