1974. december 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

582

I _ 4 ­Ennek megfelelően 1974. október l.-ón szakmai vitát tar­tottunk Giltner Andor tanácselnökhelyettes elvtárs veze­tésével, melyen a következő állásfoglalás született. A megjelent közlekedési 03 városépitészeti szakemberek a kialakult vita után egyöntetűen - a tervezett felüljáró kisebb módosításával - a felüljárós megoldás tovább terve­zése mellett foglalt állást. Egyidejűleg a további tervek készítésénél a tér közepét kissé le kell süllyeszteni /Nagykörúti irányt 0,70-1,00 m-re/, ugyanakkor a két híd­főt pedig meg kell emelni, A tex’vezéo 3orán törekedni kell a felüljáró esztétikus meg­jelenésére, valamint arra, hogy a tór távlati kialakítását is figyelembevóve harmonikusan illeszkedjen a környezetbe. A színvonalas térkialakítás érdekében építész tervezőt is szükséges bevonni a további tervezésbe. A tervek elkészítésével egyidőben egy nagyobb léptékű makett t készitése is szükséges - melyen a tér épületei is láthatók ­és a tervekkel együtt a szakmai bizottságnak zsűrizés céljá­ból be kell mutatni. Kérjük t.Végrehajtó Bizottságot, hogy a szakmai Z3üri által is támogatott felüljáró továbbtervezésére illetve megépité- 3Óre tett javaslatunkat elfogadni szíveskedjen. Megemlítjük, hogy a VB. munkatervében decemberi határidővel szerepel a Marx tér programszintü terveinek tárgyalása. # Tekintettel arra, hogy a szakmai zsűri által javasolt módosi­tások további tervezést igényelnek, ezért kérjük, hogy a terveket 1975. év májusában terjeszthessük elő. r . SÍI j lifö ------­----- - -ri ,---------- fiú.. ... ■ - ■ > 1 ■ ' W ® ■ ■■ J*

Next

/
Thumbnails
Contents